Jack Johnson első feketeként tudott felülni a bokszvilág trónjára 1908-ban nehézsúlyú világbajnokként és ha már egyszer ott volt, hét évig le sem lehetett innen taszítani. Nem lehet azonban azt mondani, hogy minden energiáját lekötötte volna az ökölvívás.
Mai szemmel nézve a kor igazi celebje volt. Játszott jazz zenekarban, harlemi nigthclub tulajdonosa volt, feltűnő autókkal járt és New York utcáin sétáltatta a háziállatként tartott leopárdját.  Emellett minden nőt levarrt a környezetében, aki nem futott elég gyorsan. Trófeái közé tartozott többek között Mae West filmsztár, Lupe Velez a kor szexszimbóluma vagy Mata Hari. a híres kémnő is.

Korai évek

Jack Johnson 1878 március 31-én született a texasi Galvestone-ban, ex-rabszolga szülők harmadik gyermekeként. Szép nagy családdá gyarapodtak, hiszen a kis Jack-et hat további tesó követte.  
Az iskola nem igazán kötötte le a fiatal Jack-et, ezért öt osztály elvégzése után ott is hagyta az egészet és inkább a helyi bandákkal múlatta az időt. Mindenféle munkát elvállalt, ami csak szembejött, majd dokkmunkásként állapodott meg egy kicsit. Keresetét bokszmeccsekkel egészítette ki. Ilyenkor a munkatársak összedobtak egy kisebb összeget, amelyet a győztes hazavihetett.

Felemelkedés

Habár a kollégákat szétütni nagyon jó érzés lehetett, az így keresett pénz nem sok mindenre volt elég, így hát Chichago felé vette az irányt, hogy profi ökölvívóként próbáljon szerencsét.
Első meccsei egyikén rögtön nagyon mély vízbe dobták, hiszen egy fekete Herkulesként ismert öklöző ellen szállt ringbe, aki néhány menet alatt rendesen el is intézte. Johnson ebbe nem nyugodhatott bele, visszavágót kért és már kiütéssel ő győzedelmeskedett a 14. menetben.

Ezek után egymás után püfölte el az útjába kerülő fekete és fehér bokszolókat is, egyre nagyobb hírnévre téve szert győzelmeivel. Ismertsége végül elérte Joe Choynski profi bokszoló ingerküszöbét is, aki Galveston-ba érkezett, hogy megmérkőzzön Johnsonnal. A meccset azonban hamar félbeszakították a texasi hatóságok, ugyanis Texas államban ez illegális tevékenységnek minősült akkortájt.

Úgy tűnik a jó öreg texasi rangerek a törvény mellett az üzlethez is igencsak értettek. A két fickót egy cellába dugták és belépőjegyet szedtek a szurkolóktól, akik ebben az idilli helyzetben szerették volna látni a két bokszolót. Mint valami béna filmben, a két sportoló végül összebarátkozott a cellában és az idősebb Choynski rengeteg tanáccsal látta el feltörekvő kollégáját.

Choynski tanácsaival felvértezve Johnson folytatta felfelé ívelő pályafutását és 1903-ra ő lett a színesbőrű nehézsúlyú világbajnok, de ez természetesen nem volt elég számára.
A nehézsúly abszolút bajnoka ekkora a 19-0 -ás mutatóval rendelkező Jim Jeffries volt, aki arról volt híres, hogy címvédései közben előszeretettel törte el ellenfelei bordáit.
Jim Jeffriest nem igazán izgatta, hogy megküzdjön a legjobb fekete ökölvívóval, így elutasította Johnson kihívását, aki erre úgy reagált, hogy kihívta és eszméletlenre verte Jim öccsét, aki történetesen szintén bokszoló volt.
A meccs végén Johnson kimutatott a nézőtéren helyet foglaló Jimre, finoman utalva rá, hogy kettejük meccse már nem várathat magára sokáig. Ezek után erődemostráció gyanánt összecsomagolt még két korábbi világbajnokot is.

Jim Jeffries viszont úgy látszik annyira tartott az összecsapástól, hogy nagy hirtelen visszavonult a profi boksztól, címét egy noname kanadai srácra hagyva.
Johnson persze továbbra sem nyugodott, fizetett újsághirdetést adott fel, amiben puncinak csúfolta a kanadait, majd személyesen utazott el az egyik meccsére, hogy a szorító mellől hívja ki.

Az ütközetre 20.000 néző előtt került sor Melburne-ben. A meccs végül nem ment végig, mert a kanadait olyan szinten verte el Johnson, hogy a rendőrségnek kellett közbelépnie a 14. negyedben.

A világbajnoki cím mellé minden eddiginél nagyobb ismertség is társult. A fehérek között rengeteg embernek bökte a csőrét, hogy egy fekete srác a világbajnok, amire ő még rá is játszott azzal, hogy előszeretettel jelent meg elegáns eseményeken bombázó fehér csajokkal az oldalán.
Ne felejtsük el, hogy 1910-et írunk ekkor, Martin Luther King majd húsz évvel később születik csak meg!

Az évszázad bunyója

1910 július 4-én úgy tűnt meghallgattattak az ellenlábasok imái: Jim Jeffries (The Great White Hope) visszatért, hogy visszaszerezze eldobott világbajnoki címét.

A meccsre 22.000 néző előtt került sor, akiknek a többsége fehér volt és persze Jim Jeffries-t támogatta.
Sokra nem ment vele, viszont ha már ilyen szépen visszatért Jack Johnson megajándékozta Jeffries-t karriere első kiütéses vereségével. Olyan csúnyán helyben hagyta, hogy Jeffries csapata bedobta a törölközőt a 15. menetben.
A vesztes belátta a meccs után, hogy esélye sem volt Johnson ellen. “Meg sem tudtam ütni.” - Így fogalmazott. Johnson 100.000 dollárt söpört be a győzelemért, ami hatalmas összegnek számított 1910-ben.

A következő hat évben minden trónkövetelőt sikerült jobb belátásra bírnia. Volt olyan meccs, amit úgy nyert meg, hogy közben megsérült és csak ballal tudott ütni. Egy másik alkalommal a középsúly bajnoka gondolt egy merészet és próbát tett a nehézsúly bajnokával. Vakmerő tettét öt foga bánta.

Magas élet

Ahogy ismertsége egyre növekedett, szépen lassan egész Amerika egyik leginkább megosztó karaktere lett. Rengeteg termékről és az újságokból is folyton az ő arca köszönt vissza. Rendszeres vendége volt a New York-i operának és jazz kluboknak. Menő, saját night klubbal is rendelkezett, ahol a kor sztárjai fordultak meg nézőként és előadóként egyaránt. Pl. Judy Garland vagy Louis Armstrong, hogy csak két nevet említsek.Négy felesége volt az évek alatt, mindannyian fehérek.
Nem volt egy visszafogott fazon a közúton sem. Egy 12 hengeres Lamborghini Aventadorral szelte a nagy alma útjait.
Update: Bocsánat, hittem az egyik forrásnak, de mint kiderült főszereplőnk Lamborghinivel nem járhatott. Maradjunk annyiban, hogy bitang autókkal szelte az utakat.

Ez a nagy feltűnősködés persze sokaknak szúrta a szemét, így eshetett meg, hogy 1912-ben koholt vádak alapján perbe fogták. A vád akkora baromság volt, hogy jóval később Mike Tyson és John McCain republikánus szenátor posztumusz elnöki kegyelmet akartak kérni a régen halott bokszoló számára. Nevetséges indok ide vagy oda, egy évre elítélték.
Johnson nem kívánt börtönbe vonulni, így elhagyta az országot és 7 éven keresztül bunyózott olyan nagyvárosokban, mint Madrid, Párizs, Buenos Aires és Mexikóváros.

Egyszer minden sorozat véget ér

Hét éve ült már a nehézsúly trónján, amikor 1915-ben, 37 évesen Havannában legyőzőre talált. Jess Willard 26 menet után kiütötte a brutális melegben és 100%-os páratartalomban lejátszott meccsen.

Világbajnoki címe elvesztése után hazament és leülte az egy évét. Ezalatt természetesen a rácsok mögött is osztotta a pofonokat.
Miután kijött még vállalt meccseket, sőt bemutató meccseken egészen 67 éves koráig a kötelek közé lépett.

A hivatalos mérlege 79-8, 46 KO-val. (Vereségei többségét már 40 fölött gyűjtötte be.) A valós győzelmek és KO-k száma ennél jóval magasabb lehet, de mivel több államban is illegális volt a boksz, ezekről nincs feljegyzés.

1946 június 10-én halt meg miután hot rod-jával több mint 160 km/h -ás sebességgel egy fára csavarodott.
Olyan későbbi bajnokokat inspirált, mint Joe Luis vagy Muhammad Ali és máig a valaha volt legnagyszerűbb bokszolók közt tartják számon.

Ha megtetszett a boksz világa nézd meg hol van a közeledben olyan sportegyesület, ahol kipróbálhatod ezt a remek sportot! Ökölvívó sportegyesületek >>