Azért (is) nagyon szép és megunhatatlan dolog a sport, mert minden meccsben, futamban és összecsapásban ott rejlik annak az esélye, hogy most fog borulni a papírforma. Az igazán emlékezetes sztorik pedig azokból a menetelésekből lesznek, amikor egy előzetesen esélytelennek gondolt csapat vagy sportoló mérkőzésről mérkőzésre haladva az esélyeket felrúgva jut el a döntőbe. Ők az ún. underdog-ok. Az egyik ilyen klasszikus történet az 1980-as olimpián szereplő Egyesült Államok jégkorong csapatáé, amely stílusosan, egy igazán epikus döntővel zárta a történetet.
Nem túlzás kijelenteni, hogy a 60-as, 70-es 80-as években a Szovjetúnió abszolút dominálta jégkorong sportágat. Az előző négy téli olimpia aranyérmeivel a hátuk mögött az 1980-as, Lake Placid-ben megrendezett téli olimpiára is toronymagas esélyesként érkeztek meg és ennek megfelelően hozták is a kötelezőt a csoportmeccsek során. Hibátlan mérleggel és 51-11 -es gólkülönbséget produkálva jutottak tovább öt meccs alatt. Ebből a csoportból Finnország ment még tovább a 2. helyen.
A másik csoportban első helyen Svédország, második helyen az USA csapata lépett tovább a négyes döntőbe. Az ő esetükben a lőtt gólok száma 26, illetve 25 volt, kicsit így is érzékeltetve, hogy mennyire bivalyerős csapata volt a szovjeteknek.
Ennél a pontnál érdemes egy kicsit kitérni az amerikai keretre. A válogatott ugyanis nem világsztárokból állt, mint manapság, hanem főleg minnesotai és massachusettsi fősikolásokból.
Az NHL sztárjai először az 1998-as naganoi olimpián szerepelhettek az IIHF és az NHL egyezségét követően. Ezt megelőzően általában a párhuzamosan zajlottak a téli olimpiák és az NHL küzdelmei, így az amerikaiak és a kanadaiak gyakorlatilag mindig nélkülözték a profi játékosaikat.
A lebonyolítás úgy nézett ki, hogy a csoportmeccsek után nem elődöntők, majd döntő következett, hanem a négyes döntőben hozták a saját csoportjuk másik továbbjutójával játszott meccs eredményét és még játszottak mindkét továbbjutóval a másik csoportból.
Ha nem is volt kifejezett döntő meccs, a közvélemény szemében természetesen a két szuperhatalom csatáját mindenképpen annak lehetett nevezni. Nehéz elvonatkoztatni attól, hogy ha az amerikai jégkorongra gondolunk mindenkinek a nagy sztárok ugranak be, de még egyszer hangsúlyozom, az erőviszonyok ismeretében senki nem lett volna meglepve, ha a szovjetek az előző csapatokhoz hasonlóan átgázolnak az amerikaiakon is. Főleg úgy nem, hogy két héttel az olimpia előtt a szovjetek egy sima 10-3 -al tartottak erődemonstrációt a Madison Square Gardenben egy bemutató mérkőzésen, alig egy évvel korábban pedig 6-0 -ra verték az NHL All-Star csapatát. Ha ezt a két eredményt egymás mellé tesszük, az bizony nem sok keresnivalóval kecsegtetett az USA számára...
A mérkőzés nagy részének forgatókönyve a következőképpen nézett ki: A könyörtelenül támadó szovjetek gólt értek el, de az amerikaiak lelkesedését nem tudták megtörni, így mindig sikerült rá válaszolni. De ennél azért nézzük egy kicsit részletesebben!
1.harmad:
A várakozásoknak megfelelően már az első 10 percben vezetést szereztek a szovjetek, de az amerikai csapatnak sikerült kiegyenlíteni még az első negyedóra letelte előtt. Sokáig nem örülhettek az egálnak, pár perc múlva már 2-1 szerepelt az eredményjelzőn a szovjetek javára, de a harmad vége előtt egy másodperccel jött a csattanó egy amerikai gól formájában, 2-2. Kapura lövések száma: 18-8.
2.harmad:
Tikhonov, a szovjet szövetségi kapitány kapust cserélt a szünetben, amelyet sokan a meccs fordulópontjának tartanak. Tretiak, a szovjetek elsőszámú kapusa, aki a hosszú lábaival és kezeivel pók módjára mozgott a kapuban, kétségkívül minden idők egyik legjobbja volt a posztján. Mint kiderült a kapitány teljesen pánikba esett a szoros első harmad láttán. Ezt a cserét később ő is karrierje legnagyobb hibájának nevezte. A cserének nem örültek a játékosok sem. Nem mintha, a beálló Myshkin nem lett volna kiváló kapus, inkább a csere üzenete miatt…
A harmadot mindenesetre 1-0 -ra hozták a szovjetek, a beálló kapus mindössze két lövést kapott az amerikaiaktól. Kapura lövések száma: 12-2.
3.harmad:
A harmad 9. percében a sormintának megfelelően egy emberelőnyt kihasználva jött az egyenlítés, 3-3, majd röviddel ezután a hidegzuhany is megérkezett a szovjetek számára. Először a mérkőzés folyamán 4-3 -nál vezetnek az amerikaiak, amikor szinte pontosan tíz perc van hátra a meccsből.
A szovjetek persze még feljebb kapcsoltak és kíméletlenül próbálták beszorítani az ellenfelet, néhány pillanattal a gól után rögtön egy kapufával jelentkezve.
Herb Brooks, az amerikai kapitány viszont arra biztatta az övéit, hogy nehogy beálljanak védekezni, igyekezzenek visszatámadni. A vörös mezes lövések záporoztak, de ez nem párosult pontossággal. Ahogy fogyott az idő a játékosok is kezdtek pánikba esni.
Annak ellenére, hogy már csak egyetlen perc volt hátra, de a szovjetek nem vitték le a kapust. Mint kiderült, Tikhonov nem hitt ebben a megoldásban, még csak edzéseken sem gyakorolták soha. Igaz, eddig nem is nagyon kerültek olyan szituációba, hogy ez a hiányosság visszaüssön…
Húsz másodperccel a vége előtt egy újabb rontott szovjet kísérlet után az amerikaiakhoz került a pakk és a közönség elkezdte számolni a másodperceket. Tíz másodperccel a vége előtt Al Michels, a mérkőzés amerikai kommentátora is beszállt a számolásba majd a játékidő lejártakor hangzott el szállóigévé váló mondata: “Do you believe in miracles? YES!” vagyis Hisztek a csodákban? IGEN!
Mondanom sem kell, ezt követően hatalmas ünneplés kezdődött el a jégen a csarnokban és amerika szerte. Röviddel a lefújás után még egy gratuláló telefonhívás is befutott, a vonal másik végén Jimmy Carterrel.
Azt, hogy mit jelentett ez a győzelem az amerikai népnek, talán Dave Ogrean, az Amerikai Jégkorong Szövetség egyik vezető munkatársának mondása adja vissza leginkább:
“Ez volt a 20. század amerikai sporttörténelmének legjelentősebb pillanata. Azok az emberek, akik 1945 és 1955 között születtek egytől egyig tudják, hogy hol voltak, amikor Kennedy-t lelőtték, amikor ember lépett a holdra és amikor Lake Placid-ben az USA legyőzte a Szovjetúniót.”
Nem csoda tehát, hogy ez a történet sem kerülhette el a megfilmesítést.
A szovjetek természetesen katasztrófaként élték meg a második helyet, számukra semmi értékkel nem bírt az ezüstérem. “Nekem meg sincs a sajátom, azt hiszem egy Lake Placid-i szemetesben lehet.” Ezt Makarov, a csapat egyik ásza nyilatkozta.
Mindenesetre az is elég beszédes, hogy az olimpia után 121 üres vodkás üveget gyűjtöttek be a takarítók a szovjet szobákból.
Időrendben tovább haladva az utolsó meccsen az amerikaiak megverték a finneket is 4-2 -re, így az aranyérmet már nem engedték ki a kezükből. A szovjeteknek be kellett érniük az ezüsttel, a bronzot pedig a svédek kaparintották meg.
A következő két olimpiát azért még sikeresen behúzták a szovjetek, az USA viszont “csak” két ezüstöt tudott felmutatni azóta.
A mérkőzés összefoglalóját itt nézhetitek meg:
