Sportsztoríz

Rulon Gardner, az elpusztíthatatlan birkózó

2016. május 29. 10:20 - sportsztoriz

Legyőzhetetlen volt. A Sydney olimpiát megelőző 13 évben nem veszített egy mérkőzést sem, az utóbbi 6 évben pedig még pontot sem engedélyezett az ellenfeleinek. 3 olimpiai és 7 világbajnoki zsinórban megnyert címmel a háta mögött érkezett az olimpiára. Egyszerre félték és csodálták még vetélytársai is.
Alexandr Karelin, az orosz birkózó, a 130 kg őserő, akit csak ‘Alexandr the Great’ néven emlegettek. Egyszer törött bordával nyert meg egy meccset és utána csak ennyit mondott: “Ilyen semmiség miatt nem akartam leállni a küzdelemmel.”

Vele nézett farkaszemet Rulon Gardner, a wyomingi farmerfiú, 2000 szeptember 27-én a nehézsúlyú birkózás döntőjében. Idáig 5. hely volt a legjobb nemzetközi eredménye, tehát finoman szólva sem ő számított esélyesnek.

wrestling-karelin.jpg

Gardner kilenc testvére közül legkisebbként, egy isten háta mögötti kis településről jutott el az olimpiáig. Kicsit úgy hangzik, mint egy modern népmese, de Rulon Gardner élete cseppet sem volt meseszerű.

A wyomingi mormon család tejtermelésből élt, amelyből már gyermekkorától kezdve neki is ki kellett vennie a részét.
Tanulási nehézségei miatt folyamatosan le volt maradva a tanulással társai mögött, túlsúlya miatt pedig sokat piszkálták. Többnyire azzal szembesítették, hogy mit nem tud megcsinálni, talán egyedül a szülei hittek a képességeiben. Szerencsére ezek a negatív élmények nem törték le, csak még dacosabbá tették. Akkor döntötte el például, hogy főiskolai diplomát fog szerezni, amikor tanárai azt jósolták neki, hogy valószínüleg még a középiskolát sem lesz képes befejezni.

Ha tanulásban nem is, sportban azért képes volt kitűnni társai közül. Középiskolában amerikai fociban és birkózásban is kamatoztatni tudta fizikai erejét. Mindkét sportban tagja volt az állami válogatott csapatoknak. Hosszabb távon aztán a birkózás mellett tette le a voksát, amely aztán főiskolai ösztöndíjhoz is hozzásegítette.

Noha kisebb sikerei voltak (pl másodéves főiskolásként megnyerte az NCAA nehézsúlyú birkózó bajnokságot), Rulon Gardner nemzetközi színtéren még érmet sem szerzett a Sydney olimpiáig.

Már az is kisebb szenzációnak számított, hogy döntőbe jutott, ám itt az esélyek már nagyjából úgy néztek ki, mint anno az emlékezets ZTE-MU meccs előtt. És csakúgy, mint a Puskásban, Sydeyben is igencsak borult a papírforma a sportvilág legnagyobb megdöbbenésére.

A döntő elemzésébe nem mennék bele, mert annyira nem értek a sportághoz, nézd meg inkább saját szemeddel:

A győztes amerikai így nyilatkozott a mérkőzés után:
“Őszintén szólva nem gondoltam, hogy le tudom győzni. Az aranyérem annyira távolinak tűnt attól, amiről azt gondoltam, hogy számomra elérhető az életben. Persze magadnak azt mondod, hogy igen, én fogok nyerni, sok százan gondolták már ezt előttem, de Karelin gyakorlatilag összetörte őket.“

rulon-gardner.jpg

Egy évvel az olimpia után, 2001-ben a világbajnoki címet is megeszerezte és ezzel ő lett az egyetlen amerikai, aki birkózásban egyaránt elnyerte a világbajnoki és olimpiai címet is. Érdekesség, hogy a döntőben éppen a mi Deák-Bárdos Mihályunkat sikerült legyőznie.

A 2004-es olimpia előtt komoly sérülések hátráltatták, ám ennek ellenére sikerült megnyernie az amerikai válogatót. Az olimpián viszont már nem tudta megismételni 4 évvel ezelőtti teljesítményét. Bronzérmet szerzett, majd fel is hagyott a versenyzéssel.

A 2008-as olimpián már szakértőként vett részt, majd négy évvel később megpróbálkozott a  visszatéréssel a 2012-es olimpiára, de képtelen volt elérni a 120kg-os limitet ezért nem lehetett az amerikai csapat tagja.

Visszatérő motívum, hogy azok a sportolók, akiknek sikerült kiemelkedőt alkotni, pályafutásuk befejeztével előadásokat és motivációs beszédeket tartanak. Ez Rulon Gardnernél is így van, de lendüljünk is át rajta gyorsan, mert nem ez itt az igazán érdekes, hanem az, hogy olyan dolgok történnek vele folyamatosan, hogy az még Bear Gryllsnek is becsületére válna.


Megpróbáltatások

Kezdjük azzal, hogy még általános iskolás korában egy iskolai bemutató alkalmával hasba lőtték egy nyíllal, amely szerencsére nem ért létfontosságú szervet, így ezt viszonylag olcsón megúszta, haladjunk is tovább.

2002-ben barátaival hómobilozni indult Wyomingban, de egy idő után elszakakadt a csoporttól. Ahogy próbált visszatérni a többiekhez a hómobillal sikeresen belecsúszott a jeges Salt folyóba. Miután így már nem tudott továbbmenni úgy döntött, hogy menedéket épít a cudar időben és így várja meg míg a segítségére sietnek. Végül 18 óra után bukkantak a nyomára, ám ekkorra már kihűlt és fagyási sérülései is keletkeztek. A csizmáját például szó szerint le kellett fűrészelni a lábáról és egyik lábujját is amputálni kellett.Orvosa szerint egy átlagember nem élte volna túl a “kalandot” ilyen körülmények között, de szerencsére Rulon Gardner közel sem volt átlagos fickó.

2004-ben motorozás közben egy autóval karambolozott, de ezt is megúszta komolyan sérülés nélkül. Már meg sem lepődünk.

2007 február 24-én két társával a Utahban található Powell tóba zuhantak egy kisrepülővel. Mindannyian túlélték a zuhanást, de egy órán át kellett úszniuk a partig a 7 °C-os vízben (ilyen hőmérsékletű vízben kb. fél óra után már beáll a hipotermia) és még az éjszakát is kint töltötték a vadonban. Csodával határos módon mindhárman megúszták az esetet maradandó sérülés vagy károsodás nélkül.

2012-ben anyagilag csődbe ment, miután egy üzlettársa átverte és lelépett 400.000 dollárjával.

Az biztos, hogy Rulon Gardner (és az őrangyala) nem unatkozik sportpályafutása után sem.
Ilyen történetek után pedig felmerül az emberben, hogy mégiscsak a mormon lehet az egyetlen igaz vallás. :)

 

Ha megtetszett a birkózás világa nézd meg hol van a közeledben olyan sportegyesület, ahol kipróbálhatod ezt a remek sportot! Birkózó sportegyesületek >>

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://sportsztoriz.blog.hu/api/trackback/id/tr598755614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása