Sportsztoríz

10 fura és mára elfeledett olimpiai versenyszám

2016. augusztus 08. 22:31 - sportsztoriz

A napokban kezdetét vette a riói olimpia, mi szurkolók pedig alig várjuk azokat a számokat, amelyekben hagyományosan sikeresek vagyunk. Számolgatjuk vajon hány arany jöhet össze úszásban, kajak-kenuban, vívásban. Mikor játszik már a vízilabda válogatott? Mikor úszik Katinka?
Ilyen és hasonló kérdések jönnek elő újra és újra miközben mára el is felejtettük milyen fura sportágakat figyelve szurkolhattak a nézők 80-100 évvel ezelőtt. Nézzünk most meg ezek közül párat!

Művészetek

Igen, az 1912-es stockholmi olimpiától egészen az 1948-as londoni olimpiáig hét alkalommal is osztottak ki érmeket a sporttal kapcsolatos művészeti alkotások között. Magyarország ezen 7 olimpián egy arany, két ezüst és egy bronzérmet szerzett ebben a kategóriában (Érmes volt többek között első posztunk főszereplője Manno Miltiades).
Irodalom, szobrászat, festészet, építészet és zene kategóriákban versengtek az alkotások, ám a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ezeket az érmeket nem ismeri el.

muveszet_az_olimpiakon.jpg

Kötélmászás

1896-tól (Athén) 1932-ig (Los Angeles) volt műsoron ez a szám. Első alkalommal a sebesség mellett a stílust is pontozták a bírák, ám később már csak a sebesség számított.
A kötél hossza 1896-ban 15 méter volt, majd 8 méterre változott. A mászáshoz csak a kezeket lehetett használni.

kotelmaszas_1896.JPG

 

Egykezes súlyemelés

1896-ban, 1904-ben és 1908-ban volt ilyen versenyszám az olimpiákon. Az indulóknak mindkét kézzel volt három lehetőségük a súlyok kinyomására és ezek átlagából állt össze a végső pontszám.

egy_kezes_sulyemeles.jpg

 

Pisztolypárbaj

1912-ben lehetett párbajozóknak szurkolni. Kiábrándító, de nem a hagyományos értelemben vett párbajt kell itt elképzelni. A versenyzők egy frakkba öltöztetett próbababára lőttek 25 méterről. Magyarországot Török Sándor képviselte, aki 42 induló közül a 9. helyen végzett.

pisztoly_parbaj.jpg

 

Motorcsónak verseny

Egyedül 1908-ban volt ilyen verseny, amelyben három kategóriában versenyeztek az indulók. 40 tengeri mérföldet (~74km) kellett a versenyzőknek megtenni. A sebesség mai szemmel nézve nem volt valami eget verő, kb 30 km/h-val haladtak a pilóták. A verseny Southamptonban került megrendezésre és a nézők számára kb követhetetlen volt. Arról nem is beszélve, hogy a rossz idő miatt kilencből hat versenyt törölni is kellett a műsorról. Nem csoda, hogy több olimpián már nem tűzték műsorra ezt a számot.

motorcsonak.jpg

 

Akadályúszás

Ahogy a neve is mutatja, ez a versenyszám az úszás és az akadályverseny ötvözete. A résztvevőknek cölöpökön és hajókon kellett átmászniuk, de voltak olyan hajók is, amelyek alatt át kellett úszniuk. Mindezt a Szajnában, így versenyzés közben a folyóval is meg kellett küzdeniük.
Egyetlen alkalommal, az 1900-as párizsi olimpián szerepelt ez a szám. Nekem egyből a Játék határok nélkül ugrott be róla. :)

akadaly_uszas.jpg

 

“Táv fejesugrás”

Csak az 1904-es olimpián volt ilyen versenyszám St. Louis-ban. Ezt hasonlóképpen kell elképzelni, mint ahogy az úszók most is a medencébe ugranak, azzal a különbséggel, hogy ugrás után nekik egy percig mozdulatlannak kellett maradniuk. Egyáltalán nem hajthatták már magukat előre az ugrás után. Aki a legmesszebbre siklott, az nyert.
Csak öten indultak ebben a számban, mind az öten az Egyesült Államokból.

tav_fejesugras.jpg

 

Kötélhúzás

A kötélhúzás elég furán hangzik, mint olimpiai szám, de az az igazság, hogy már az ókori olimpiáknak is része volt. Két nyolc fős csapat feszült egymásnak és hat lábnyit (1,83m) kellett elhúzni a másik csapatot a győzelemhez. Amennyiben öt perc alatt ez egyik csapatnak sem sikerült, az a csapat nyert, amely közelebb állt ehhez.
1900-1920 között volt olimpiai szám.
Érdekesség, hogy 1908-ban a britek úgy nyertek, hogy a versenyzők olyan nehéz cipőket viseltek, amiben járni is alig lehetett. Az amerikaiak óvtak is emiatt, de hiába.

kotelhuzas.jpg

 

Galamb lövészet

A versenyszám neve eléggé magától értetődő: Adott idő alatt annyi galambot kellett lelőni, amennyit csak lehet. Egyedül az 1900-as párizsi olimpián szerepelt ez a szám, amelyet a belga Leon de Lunden nyert 21 galambbal.
Az olimpia alatt összesen több, mint 300 galamb esett a verseny áldozatául. Az állatvédők nem lehettek boldogak....

galamb_loveszet.jpg

 

Tandem biciklizés

1906-ban debütált ez a szám az olimpiákon és a korábban megemlített sportágakkal ellentétben elég jól tartotta magát, mert egészen 1972-ig műsoron tudott maradni. A kerékpáros csapatok 2000 méteren versenyeztek.

tandem.jpg

 

Néhány napja pedig azt is lehet már tudni, hogy a 2020-as tokiói játékokon új versenyszámként bekerül gördeszkázás, a hullámlovaglás, a sportmászás, a karate és a baseball/softball.

38 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sportsztoriz.blog.hu/api/trackback/id/tr639910806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2016.08.09. 08:58:49

Egy részét nem tudom miért haltak ki. A kötélhúzás vagy a kötélmászás sem nagyobb hülyeség mint a 100 méteres síkfutás, és szerintem egy agyaggalamblövészet vagy egy pisztolypártbaj is érdekesebb lenne mint Pl. az úszás.

GodBadka 2016.08.09. 09:04:53

Agyaggalamb lövészet most is van.
A cikk igazi galambokról szól. :)

Kegyetlen 2016.08.09. 09:23:14

a tandemkerékpár jó pofa lehet

wrstjnethn 2016.08.09. 09:31:14

Én a táv fejesugrást sem tartom elképzelhetetlennek, szerintem minden úszni tudó gyerek játszott ilyet a haverokkal a strandon. Érdekesebb is, mint a golf meg a lövészet.

Csak Norris 2016.08.09. 09:38:44

Bevezethetnék a salakmotorcsónakversenyt, meg a fedett pályás porbafingást.

arncht 2016.08.09. 09:59:50

a kotelmaszas siman lehetne most is...

2016.08.09. 10:00:00

Gyakorlatilag mindegyik érdekesebb, mint a légpisztoly.

stukov1 2016.08.09. 10:30:59

@wrstjnethn: Elég nehéz lehet lemérni a pontos távot, meg aztán cm-ek döntenének...

Mr. Pé 2016.08.09. 10:39:48

Nekem az akadályúszás tetszene nagyon. És szerintem is nagyjából bármelyik izgalmasabb lenne, mint egy zsák mostani játék (golf, judo, és bocs, le fogtok nyilazni, de a vízilabdát is nehéz elmagyarázni a gyerekednek, hogy miért olyan veszett izgi, hogy ide-oda úsznak, teljesen random bírói ítéletek alapján).
Btw ezért marha nehéz és kerül rengeteg pénzbe egy kevésbé fejlett országban olimpiát rendezni, mert csillió sportág van csillió versenyszámmal. Pl. rögbi? Mit keres ez ott? És mik vannak, a brit nemzetközösség tagjai vannak az első 4 helyen. Ezt így minek? Most akkor legyen szeszivóverseny és nyerjenek az oroszok, mi, a finnek meg még pár alkesz nemzet? :D

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.09. 10:42:14

Régi sportág még a balliba gágogás is. Mindig magyar versenyző nyert benne eddig. Sajnos a 2010-es oimpia óta lekerült az olimpiai sportok listájáról.

monddazigazatmar 2016.08.09. 11:06:29

Akkor lett volna párbaj, ha a próbaba visszalő, nem?

janoszeged 2016.08.09. 11:13:53

Nekem a kötélhúzás tetszene! Egyszerű, olcsó, és ősi olimpiai sport. Valamint csapatsport ami Magyarországon nagyon fontos! A lövészet minden fajtáját törölném, mert az Olimpia békés jellegével nem fér össze!

midnight coder 2016.08.09. 11:17:55

@janoszeged: Az olimpia eredetileg pont a harci képességek békés körülmények közötti összeméréséről szólt. Amúgy akkor törölni kellene az összes tőrözést, birkózást, cselgáncsot, stb.

bozon 2016.08.09. 11:26:33

Pisztolypárbaj, motorcsónak-verseny, akadályúszás, távfejesugrás, galamblövészet, tandembiciklizés.

dezso 2016.08.09. 11:33:21

Volt egy par olyan is, ami egyebkent megszokott (es jelenleg is olimpian levo) szamok variaciojanak tunik. Igy fejbol a helybol tavolugras es a ketkezes gerelyhajitas jut eszembe.

wrstjnethn 2016.08.09. 11:44:54

@stukov1: nem nehezebb, mint a távolugrásnál a homokot méricskélni, vagy futásnál a célbaérést.

HgGina 2016.08.09. 11:49:08

Galambok helyett drótakadályon átmászó, először disznózsírba, majd tollba forgatott migránsok?
Esetleg noplíz-lövészet?

Csak Norris 2016.08.09. 11:56:45

@janoszeged: " A lövészet minden fajtáját törölném, mert az Olimpia békés jellegével nem fér össze! "

Ez kicsit álszent. Inkább ott löjenek mint hülye politikusok és vallások miatt.

Void Bunkoid 2016.08.09. 13:12:58

Alapvetően már a jelenlegi olimpiai sportágak is baromi furának tűnnek. Ezeken a hőskori/aranykori olimpiákon még salakon futkostak a futók olyan cipőkben, amiket utcára is fel lehet venni, valamint igazi veretes ismétlőpuskákkal lődöztek a sportlövészek.

A minap nézett sportlövőszámokon betegre röhögtem magam. Terminátoros arcmaszkban, reflexcélzós kiegészítő kisszemüveggel, tán még nagyító/távcső is van benne, kitakarva minden szart a látóterükből lőnek egy olyan futurisztikus izével, amire még Han Solo is csettintene. ENNEK semmi köze nincs ahhoz, mint amikor a kóbojok felálltak a poros főutcán egymással szemben harminc méterre a jó öreg hatlövetűjükkel, és még így is sokszor nem találták el egymást.

Gyanítom, hogy ezek a szupersportolók sem találnának el egy embert harminc méterről egy hagyományos pisztollya, robotzsaruszerkó nélkül.

Void Bunkoid 2016.08.09. 13:16:03

@Mr. Pé: az ivóversenyt amúgy támogatom, szerintem már csak a viccessége miatt is igen durva nézettséget produkálna :)

Void Bunkoid 2016.08.09. 13:17:51

Sőt, kellene szervezni egy trú klasszik olimpiát, ami az igazi ókori olimpiák sportágaival és szabályai szerint menne. Meztelenül :) Nőknek is! :)))

pannonfunk 2016.08.09. 13:52:36

@Void Bunkoid: Nők pont nem voltak az ókori olimpián. A görögöknél a homoerotikusság volt a menő.

midnight coder 2016.08.09. 14:25:43

@Void Bunkoid: Az élsportban minden lehetőséget kihasználnak hogy még jobb eredményeket érjenek el. A biciklisek sem Csepel Kemping biciklivel hajtanak, hanem olyan járgányokkal amik többe kerülnek mint egy áltagpolgár éves fizetése és némelyiknek akkor is forog a kereke ha nem tekeri senki a pedálokat :-D, ahogy a Forma1-en sem Trabantok száguldanak.

Void Bunkoid 2016.08.09. 14:39:19

@pannonfunk: tudom, de most ha má' vannak, akkor ők is tolják meztelenül :)

@midnight coder: igen, és pont ez ellen szólaltam fel. Ez már baromira nem teljesítménysport, hanem arról szól, hogy ki tud több szponzort meg pénzt összekunyerálni, hogy megvegye a magát 130 méterre eldobó sugárhajtású gerely, meg a hanszólópisztolyt, meg a csodaformaegyes kocsit, ami szintén magát vezeti, de ha kihajtana vele az M0-ra, tíz méter után totálra törne az egész.

Pont ezért mondtam, hogy pl a sportlövészek esetében pl ha csak úgy lehívnának a lelátóról egy - persze nem parkinsonkóros, hanem egy kicsit biztosabb kezű, de tök átlagjóska nézőt, könnyen előfordulhatna, hogy bajnok ugyan nem lesz, de simán odaveri a mezőny hátsó 30 százalékát. Pedig ő nincs állami pénzzel kitömve meg szarrá szponzorálva.

Void Bunkoid 2016.08.09. 14:42:48

Sőt, ha már ennyire a technikára épül a sport, akkor - ugye némelyik veszélyes is - egyszerűbb lenne kihagyni az emberi tényezőt, és versenyeztessenek robotokat.

Oroszország tuti leszerződtetné Megatront :))))))))

báró Csekonics 2016.08.09. 14:49:52

@pannonfunk: annyira azért nem - a ruha nélküliség inkább gyakorlati célokat szolgált, mármint hogy feltűnő legyen ha nő akarna versenyezni.
A lövészet amúgy pont ugyanazért fér bele az olimpiai eszmébe, mint pl. a birkózás, vagy a gerelyhajítás.
Akkor már inkább az olyanokat nem értem, mint BMX meg most a gördeszka - tényleg nézik ezeket?
Hullámlovaglást meg majd aquaparkban rendezik vagy innentől csak tengerparton lehet olimpia?

odamondó 2016.08.09. 14:57:38

Gördeszka szörf bekerülése teljesen értelmetlen.

2016.08.09. 15:15:10

@janoszeged: Akkor az íjászatot, a gerelyhajítást, a kalapácsvetést, a bírkózást, a cselgáncsot és az ökölvívást is. Sőt, a maratoni futást, hiszen mint tudjuk, háborús cselekmény az alapja.

Gondolom ön szívesen bámulna egy olyan olimpiát, amin csak sakkozni szabad.

TothLali 2016.08.09. 17:19:00

@Ylim: A sakk az igazi háború!

peacefroggg 2016.08.09. 17:34:07

@Ylim: Sakk?? De hat ott seregek csataznak!!!

janoszeged 2016.08.10. 19:53:44

Szerintem az Olimpia eszméjével nem férnek össze a hadi sportok. Néhányat le is vettek már a listáról. Pl: military lovaglás, hadipuska lövészet. A birkózás is közel volt hozzá. Tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy hányféle sport szerepel az Olimpián. Azt látom csak, amit a Magyar TV közvetít.
Ha mindenből mutatnának 5 percet, könnyebben el tudnám dönteni

paráznabillegető 2016.08.13. 18:56:28

szkander baszki.
meg barkóba.

Berci77 2016.08.13. 20:58:38

Női zselébirkózás,
szabadtüdős léggömbfújás,
szénpakolás homokozólapáttal,
búvársakk,
fedettpályás paplanaláfingás.
Ilyesmik kellenének, nem gördeszka vazze.

pushup 2016.08.15. 11:22:42

gátúszás
helyből távolbanézés
fedettpályás kalaplengetés

a tv azt adja, amit néznek, mert ahhoz lehet eladni a reklámidőt.
az olimpián meg az van, ami néznek, mert ahhoz lehet eladni a reklámidőt.
a nép meg azt nézi, amit könnyen felfog. gyerekkoromban még 21-ig játszották a ping-pong meccseket, most meg asszem 11-ig (olvasmányélmény, nem nézek sportot), mert ennyire tud odafigyelni a paraszt. a 21-ig már elálmosodna és átkapcsolna egy másik reklámra

ben2 2016.08.15. 13:44:43

@pushup:

néhány ötlet:

www.youtube.com/watch?v=liqcT3YUBuE

Egyébkét minden profi sportág variál a szabályokon, hogy a laikusoknak is jobban fogyasztható legyen. Pl. a teniszlabdák méretét is növelték, hogy lassuljon a játék.

aladindölon 2016.09.12. 10:50:35

Ebbe a válogatásba beleférhetett volna a helyből távolugrás, helyből magasugrás és a helyből hármas ugrás is. Azok is érdekesebbek lehettek, mint a mai olimpiai sportágak némelyike.
süti beállítások módosítása